Megbeszélés és kertlátogatás
Reggel 10-től megbeszélésünk volt
a szervezet vezető tagjaival. Ahogy szállingóztak az emberek, elmeséltem nekik
az előző esti áramütést, meglepődtek, de nem tűntek úgy, mint akik értik, hogy
ez életveszélyes is lehetett volna, ha a teljes feszültséget kapom. Áthívták a
villanyszerelőt, aki megszerelte a ventilátor kábelét. A találkozó az úgynevezett
konferencia-teremben, ami a nappalink volt. A nagy asztalról elpakoltuk a
dolgainkat, középre húztuk a magas asztalt, amit a 8-10 fővel körbe ültünk.
Először hosszas számolgatás után összesítettük, hogy a tehetségkutató estének
mennyi volt a profitja, a matekkal nagyon küzdött a társaság. Végigbeszéltük az
összes tevékenységet, amit a három hónap alatt terveztek kivitelezni. 12 hetünk
van összesen, hetekre bontva haladtunk a tennivalókkal. Ha valamit hamarabb
befejezünk szabad nap van, viszont a hétvégéket is beleterveztük a munkába, ez
kicsit aggasztó volt. Sok olyan program volt, amit nem lehetett pontos dátumhoz
kötni, például majd ha elkészül a komposzt-kamra, majd lesz róla egy oktatás,
vagy majd ha sikerül megvenni a banán-palántákat, elültetjük, és még sok
hasonló. Alapvetően sok ültetés volt tervben, például ocra, ami úgy néz ki,
mintha uborka és paprika keveréke lenne, hegyes, semleges ízű, és szószokat meg
leveseket készítenek belőle. Ezen kívül még tervben voltak különböző zöldségek,
görögdinnye, pow-pow, ami még nem tudom micsoda, banán, és egy faültetési
program, hogy megőrizzék a falu melletti erdőt. Mindent többször kell majd
gyomlálni is, illetve permetezni. A legtöbb aktivitást a Nema támogatja, ami a
mezőgazdasági minisztériumon keresztül fut és egy nemzetközi projekt, ami az
emberek biztos élelemellátását támogatja
a helyi mezőgazdaság fejlesztésén keresztül. (És akkor több ilyen szuper
hivatalos mondatot nem írok le! ) Pályázni szeretnének egy pékségre is, mert a
faluba a városból hozzák a kenyeret és a szállítás miatt drágábban adják a
faluban. A zöldségekkel is hasonló a helyzet, a többség Birkamából, a
legközelebbi nagy piaccal rendelkező városból érkezik. A kertimunkán kívül a
pályázatok megírása lesz még a feladatunk, amit a faültetésre, a pékségre, és
az erdő melletti gyomlálásra fogunk beadni. Az erdő mellett azért fontos
gyomlálni, hogy a bozót-tüzek ne terjedjenek tovább, akár a kertre, akár az
erdő többi részére. Állítólag a tavalyi gyomlálás után nem is volt probléma a tűzzel,
pedig a korábbi években nagyon gyakori volt. Az aktivitások összegyűjtése után
csináltunk egy megközelítő költségvetést. Amikor az egésszel kész voltunk,
bedobták, hogy októberben szeretnének csinálni egy kulturális show-t, amire
helyi dobosokat és táncosokat szerveznénk, és rengeteg embert hívnának meg
nagyvárosokból, szervezett buszokkal. Ennek a bulinak a költségvetése önmagában
több lenne, mint az egész évi összes többi program együtt, így nagy rizikó, de
a gambiaiak imádnak bulizni, a tehetségkutató is sikeres volt, úgy látszik ez a
legjobb bevételi forrás adománygyűjtésre. Délután 2-3 körül lett vége a
megbeszélésnek, már oszlottak a résztvevők, mert mindenki éhes volt. Mielőtt
elmentek, megnézték a hűtőnket, ami még mindig nem ment, majd valaki nagyokosan
rájött, hogy a feszültségkiegyenlítő dobozka, amin keresztül a hűtő be van
dugva, nem kell. Bedugta közvetlenül a konnektorba és a hűtőnk végre elindult. Ebédre
a változatosság kedvéért tojást és rizst
ettem.
Ebéd után kilátogattunk a kertbe,
amiben majd dolgozni fogunk. 5 hektár, jó nagy, de szemmel láthatólag még semmi
nem volt kész. A kerítés csupasz rúdjai megvoltak, de se a háló nem volt rajta,
de a beton talapzat nem volt kiöntve. a bejárat közelében elkezdtek építeni egy
nagy komposzt-gödröt, meg egy házikót, ahol majd a kert őre lakhat. A kertben
elszórva betonkádak voltak, amiket majd vízzel lehet feltölteni öntözéshez, de
a vezetékek még nem voltak hozzájuk kiépítve, illetve egy épülőfélben lévő
víztorony volt a kertben, majd innen jön a víz az öntözőkádakba. A kertben volt
két nyurga baoab fa, az egyik közelében egy működő kút, de innen kézzel kell
húzni a vizet. Ahhoz képest, hogy azt hittük, hogy egy működő mintagazdaságba
jövünk, elég kezdetlegesek voltak az állapotok. Állítólag már igy is rengeteg
dolog történt, és felgyorsultak a dolgok, például elkezdték a komposzt gödröt,
meg a kerítést, csak azért, mert mi jöttünk. Nyilván presztízs a szervezetnek,
hogy külföldi önkénteseket fogad, de kicsit lelkiismeretfurdalásom volt, hogy
itt vannak ezek az emberek, akik keményen dolgoznak, és nem történik semmi, mi
meg csak megjelenünk és máris jobban mennek a dolgok, de valahol örültem is
neki, hogy legalább gyorsabban épül a kert. A kert után még megnéztük a falu
focipályáját, ez egészen a falu végében van, innen csak párszáz méter a
szenegáli határ, ahol van egy katonai tábor is. Visszafelé még meglátogattuk
Mama Kumbát, ő kitüntetett helyen lakik, van csap a kertjében. Nem sokat
beszélgettünk, nem igazán tudtuk, hogy mit kérdezzünk, de mindenképp szeretnénk
egyszer egy alaposabb beszélgetést az asszonyok vezetőjével, csak arra fel kell
majd készülni. Hazafelé egy ház kertjén át vezetett az út, köszö9ntünk itt is,
mint mindenhol, és megálltunk kicsit beszélgetni a családfővel. Egyetemen tanít
közgazdaságtant, mégis ugyan olyan szerény körülmények között él, mint a falu
többi tagja, az egyetlen luxus, hogy van egy saját autója, ami itt ritkaság. Először
is hosszan meg akart minket győzni, hogy mindenképpen kell nekünk egy afrikai
férj, merthogy erősek, és bár több feleségük van, azokhoz nagyon hűek. Mondtuk,
hogy nagyon kedves, de nem tervezünk ilyesmit, dolgozni jöttünk, próbáltunk
másról beszélgetni. Beszéltünk arról, hogy a politikusok mohók, és minden pénzt
maguknak akarnak, mondtam, hogy ez a világ más tájain is így van sajnos, és ez
nem gambiai sajátosság. Beszéltünk a fiatalokról, akik külföldre utaznak, hogy
pénzt keressenek a családjuknak, és hogy milyen nehéz nekik hátra hagyni az
otthonukat. Megjegyeztem, hogy itt senki sem siet, és nincs kapkodás. „Igen, mi
szeretjük megadni a dolgoknak az időt, mindenkivel megállunk beszélgetni, talán
ezért vagyunk ilyen szegények.” –és mint közgáztanár, valószínűleg a
beszélgetőpartnerünk tisztában volt a szegénységi mutatókkal.
Miután hazaértünk, elmentünk a
pumpálós kútra vizet hordani, a falu tini lányai segítettek a cipekedésben. Hihetetlen
nehéz vizes lavórokat egyensúlyoztak a fejükön, valahogy nem tudtam megszokni a
látványt, hogy ezek a törékenynek tűnő gyerekek, felkapnak a fejükre egy 20-30
kilós lavórt. Mondtuk a hosztunknak, hogy nekünk is meg kell tanulnunk fejen
hordani a vizet, mire ránk parancsoltak, hogy meg ne próbáljuk! Érthető, végül
is keményen le lehet sérülni, ha elrontja az ember, és ezek a lányok azóta
gyakorolnak, mióta megtanultak járni.
Este felé Ansumana meg még valaki
kopogtatott az ajtón. „Azt mondtátok
szeretitek a mangót, igaz?” – majd behoztak egy nagy vödör mangót. „Ha
elfogy, csak szóljatok!” Úgy látszik korlátlan mangó-kreditünk lett,
vacsorára is azt ettünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése