2018. 07. 12.-14. Csütörtök-Szombat

Budapest-Lisszabon-Dakar-Banjul

Lisszabon

Nagynehezen belefért a csomagom a 23kilós limitbe, minden apróságról azt gondoltam, hogy kelleni fog a túléléshez, aztán apránként lecsökkentettem, lesz, ami lesz. Budapesten valami olyan szuvenírt kellett találnom ami picike, paprikát vettem meg marcipánt (az nem olvad meg a melegben, mint a csoki), meg vittem a korábban szerzett hímzett zsemletartót. Sok időm volt, de gyorsan elment, ahogy az út is. Este 7kor landoltam Lisszabonban, reggel 7re újra a reptéren kellett lennem, úgyhogy a belvárosba nem mentem be, egy kis hosztelban szálltam meg a reptér közelében.
A szállás házinénije nagyon cuki volt, szerzett nekem puffasztott rizst, hogy legyen gluténmentes reggelim. Egy négy fős szobában aludtam emeletes ágyon, elég instabil volt, minden mozdulatra imbolygott, illetve a későn érkező vendégek nagyon hangosak voltak, de mégis csak jobb, mint a reptér. Hajnalban korábban ébredtem a kelleténél, de gondoltam inkább elütöm az időt a reptéren, minthogy a szálláson szenvedjek. Egy kínai srác is ugyan akkor kelt és szintén a reptérre ment, kivitt Überrel, de nem hagyta, hogy fizessek érte. Sok csomagja volt, Lisszabonban tanul, ment haza a nyári szünetre. A reptéren elköszöntünk. Gyors becsekkolás, csak hátizsákkal voltam, nem vettem semmit, mert azt Dakarban újra be kéne csekkolni. A gép egy órával később indult el, mert egy utast leszállítottak a gépről. Hosszú vita volt, kijött a kapitány is, aztán jöttek a rendőrök is. Inzultálta állítólag az egyik utaskisérőt. Akivel együtt utazott volna szintén problémázott, leültették, hogy maradjon csöndben, különben ő sem repülhet. A kapitány elnézést kért a kellemetlenségért, és biztosította az utasokat és a cabin crew-t, hogy ezen a gépen senkivel nem lehet packázni. Ezen a járaton kaptam gluténmentes menüt is, egész ehető volt.

Dakar

Dakarban két órája várt rám a sofőr, ezt persze ki kellett fizetni a szálláson, mert nagyon drága a reptéri parkolás. Azonnal megtaláltam, angolul nem beszélt, de a három szavas francia szókincsemmel egész sok mindent megbeszéltünk az úton, pl, hogy két felesége és 5 gyereke van. Itt az úton már érezhető volt Afrika, forró levegő, vörös föld, mangó- és vízárusok az út mellett, kecskék és szamarak mindenhol. A reptérhez legközelebbi szállás Begue Pokai nevű hely, ami Toubab Dialaw-ban van, amit „Európa Kapujának” is hívnak. Ez a falu diszkréció hírében áll, ide járnak az európai asszonyok fiatal afrikai szeretőket szerezni, itt nem néznek csúnyán a helyiek. Persze ez csak egy szűk réteg, alapvetően a sima turizmus a jellemző. A „Toubab” fehér embert jelent, ezt kiabálják a gyerekek ujjal mutogatva. Megérkeztünk a szállásra, ahol egy fél spanyol-fél francia apró szőke csaj fogadott, nem ő a tulaj, csak workaway-el kapott munkát a szálláson és a főnök épp elutazott valahova. Kb Áprilistől novemberig off-season van, a hotelban teljesen együl voltam vendégként, aznap éjjel érkezett még egy belga pár. A kert gyönyörű volt, látszott, hogy ápolják. Volt mangófa, passiógyümölcs, banánfa és mindenféle egyéb pálmák és virágok. Julia elkisért egy sétára a partra, egyébként is ment valahova intézni valamit. A helyi gyerekek állandóan édességet kérnek tőle, de nem szokott adni nekik, főleg nem pénzt, nem akarja, hogy azt tanulják meg, hogy csak fehér emberen keresztül lehet érvényesülni. Az egyik gyerek nagyon dörzsölt volt és emlékezett, hogy legutóbb megígérte neki a lány, hogy vesz neki bonbon-t, úgyhogy végül amikor elmentünk a bolt mellett, mindenki kapott bonbon-t, én is (bár nem ehettem, ez egy ilyen kis töltött keksz volt). Lementünk a partra, mindenhol fociztak, vagy edzettek a helyi fiúk. Tombol a macsó kultúra, meg kell felelni, mindenki gyúr ész nélkül. A vízbe csak a fehérek mennek be, a helyiek nem nagyon tudnak úszni, a nők meg nem vetkőznek le mások előtt, szóval a strandolás európai bohóság ott. Nem lehet úgy végigmenni a parton, hogy ne szólítsanak le pár méterenként, de előbb utóbb békén hagyják az embert. Juliát ismerik a helyiek, mindenkinél megállt köszönni. Ha egyszer köszönsz valakinek, utána illetlenség nem köszönni újra, szóval szinte mindenhol megálltunk egy kicsit. Elmentünk a helyi legflancosabb hotelig, Sobo Bade, itt elköszöntünk. Bekéretszkettem a hotel kertjébe körülnézni, rendezett szép kunyhók voltak helyi kagylóból kirakott díszekkel, rendezett kerttel meg tengerre néző terasszal, innen lehetett lesétálni a partra. A kert egyik fáján olyan kis csüngő fészkeket raktak a madarak, amiket utoljára gyerekkoromban láttam a Sivatagi Show-ban. A parton beültem egy étterembe, egy belga pasié volt, megvacsoráztam, aztán még napfényben visszasétáltam a hotelba. Kiültem a kertbe a házibácsihoz, aranyos volt, vágott fel nekem mangót és próbált megtanítani pár szót wolof-ul.

Másnap nem nagyon mászkáltam, délben menni kellett a reptérre, kiültem a kertbe dolgozni. A kert háziállata egy gyík volt, jól jön a háznál, mert megeszi a szúnyogokat. Amikor leültem egész közel jött napozni, többször elszaladt, aztán visszatelepedett tőlem kb egy méterre a napra. A kis nyugi után pakolás aztán irány a reptér. Kis késéssel indultunk, Brüsszelből jött egy hatalmas gép, 8 ülés széles volt, sokan valószínűleg Amerikából szálltak át Brüsszelben. Volt egy pasi akinek fekete arcvonásai voltak, de nagyon fehér volt a bőre és hidrogénszőke volt a pár milliméteres haja, de még a szempillája is, szerintem albínó lehetett. Nagyon rövid volt az út, kb 20 perc, épphogy felszálltunk-leszálltunk.

Banjul

Megérkeztem a gambiai reptérre. Kicsit aggódtam, hogy mi lesz a papírokkal, de elvileg ott várt a hosztom a vízumommal. Elkérték az útlevelem, elmondtam a történetem, azt mondták vegyem fel a csomagomat, menjek ki és a fogadó emberkémmel menjek vissza az irodába. Rendben. Kicsit azért aggasztott, hogy nem volt nálam az útlevelem. Kifelé menet kipakoltatták a táskámat, közben egy egyenruhás a nevemet kiabálta „Ánná?” Igen, megyek. Kivezetett, ott volt a hosztom, Sarjo, már beszéltem vele korábban, meg láttam fotókon szóval megismertem, nagyon megörültem neki. Kimentünk, (közben nekem még az útlevélen járt az eszem) kiderült, hogy a teljes szervezet kijött fogadni, ott volt kb. nyolc ember, mindenki bemutatkozott, de képtelenség volt megjegyeznem a neveket. Jó nagy felhajtás, kicsit zavarban voltam. Sarjo-val visszamentünk, hogy visszaszerezzük az útlevelem, mint kiderült nem sikerült előre elintézni a vízumot, ez kicsit aggasztott, de hosszas várakozás és több telefonhívás után nagy nehezen visszakaptam az útlevelem. Adtak egy turista vízumot, ami 28 napig érvényes, de legalább nálam voltak a papírjaim.

Kocsiba be, irány a szállás. A szervezet egy tagjánál, Haddynál, és a testvérénél Ishánál szálltam meg. Itt lakik még Haddy 4 éves kisfia, Ibrahim. A házban 8 lakás van, nem tudom, hogy a többi lakás milyen, de ez elég felszerelt. Haddy vállalkozó, tradicionális ruhákat csináltatnak és adnak el. Megrendeléstől függően a piacon választják ki az anyagokat, szabók varrják meg a ruhákat, és utána eladják, vannak megrendelők az ismerősök között, de Németországban is. A másik vállalkozása, hogy szállodáknak főz, mindenféle pitéket, rollnikat, húsételeket és tortákat, süteményeket. A konyha emiatt nagyon profi, van egy hatalmas gázsütő, nagy hűtő és egy fém cukrászasztal. Csináltak vacsorát, sült csirkecombot sültkrumplival, meg uborkával és paradicsommal. Egy nagyon picit besegítettem, felvágtam kb három szelet uborkát, de ezt már úgy állították be, hogy én főztem. Kiszedtek nekem egy hatalmas adagot, és leültettek, hogy egyek, és hogy mindent meg kell enni. Persze az utazás után nekem akkora volt a gyomrom, mint egy sárgabarack, bár éhes voltam, de nem sokat tudtam enni, éreztem, hogy illetlenség, a fáradságra fogtam. Ők egy nagy tálból ettek kézzel, itt ez a módi, ha nagyon szaftos az étel, maximum kanalat használnak. Persze így könnyű, nincs nyomás, hogy mindent meg kell enni. Kaptam egy szobát nagy ággyal és külön fürdővel. A háziak a nappaliban alszanak, mondtam, hogy szívesen cserélek, nem fair, hogy elveszem az életterüket, de ragaszkodtak hozzá, hogy maradjak. Amikor bementem a szobámba, kicsit meglepődtem, mert az ágyra volt ledobva Haddy haja, kiderült, hogy parókát hord. Nem is értettem mi olyan más rajta a vacsoránál, alig ismertem meg. A nők nem nagyon növesztenek hosszú hajat, a meleg miatt nagyon macerás gondját viselni, divatos a paróka vagy a fejkendő. Egyesek fonatokkal hajhosszabbítást csináltatnak, ami bent marad, amíg le nem nő, de az az izzadsággal nagyon viszket állítólag, amit el is hiszek. Pár pasinak van hosszú raszta haja, de alapvetően mindenkinél a rövid haj a jellemző. Felraktam a szúnyoghálót a függönykarnisra, lezuhanyoztam, befújkáltam magam szúnyogriszatóval és bezuhantam az ágyba. Nagyon fájt a fejem, talán a meleg miatt, nem tudom, de nagyon vártam, hogy vízszintesbe kerüljek. Volt itt is párna, de azért jól tettem, hogy hoztam kis felfújható párnát, az mégiscsak saját, meg a lepedőanyagból készült hálózsákocska is nagyon praktikus.

Gambiában 8 nagyobb törzs van: Mandinka, Fula, Wolof, Jola, Serahule, Seres, Manjago, Bambara. Ez mind külön nyelvet meg kultúrát jelent, de ez nem jelent semmilyen feszültséget, jól kijönnek egymással. A szervezet legtöbb tagja Jola, de házban pl laknak más származásúak is. Gambiában teljesen normális, hogy valaki 2-3, vagy még több helyi nyelvet beszél, plusz az angolt, ami a hivatalos. A falu, ahol dolgozni fogunk szintén Jola, szóval biztos ragad majd ránk a nyelvből, de remélem tanítanak majd egy kis wolof-ot is, Szenegálban főleg az a helyi nyelv, még jól fog jönni. A vallás főleg iszlám, de vannak keresztények is. Rendszeresen imádkoznak, azt mindenki nagyon tiszteletben tartja. Haddy pl. süt karácsonyra a hotelekbe, mert a turisták miatt ott tartják azt az ünnepet, de azt mondta, hogy megünnepelnek mindent, mert nekik minden kultúra és ember egyenlő. Tényleg nagyon nyitott és kedves társaságnak tűnik, és egyéni szinten is eddig szinte mindenkin ezt tapasztaltam.