2018. 07. 15. Vasárnap

A kecske és Serrekunda

Első reggel sokáig aludtam, kimerült voltam. Ahogy ébredeztem füst szag volt meg hallottam egy kecskét (vagy talán bárányt) és elég nagy volt kint a kertben a jövésmenés. Kimentem a nappaliba reggelizni, az előző napi vacsorát ettem (mert ugye nem hagyunk ott semmit). Nézte a háziasszony, hogy kik vannak a kertben, mondta, hogy ők nem itt laknak, de velük volt a ház tulajdonosa is, egy asszony, akinek a fia házban lakik, és hogy a ház végében van egy parcella, ahova építeni akarnak egy kis házat, biztos amiatt vannak itt. Kimentünk teázni a kertbe, mindenki normálisan köszönt, pár embernek bemutattak, de nem kezeltek idegenként, nagyon kedvesek voltak. Gyanúsan nagy madarak repkedtek a kertben, először nem ismertem fel őket, aztán láttam, hogy keselyűk. Gondoltam, ez teljesen normális, itt laknak, nálunk galamb van, itt ezek a fél méteres madarak. Később felmentünk Haddyval a tetőre, ott a szél nagyon kellemes. Körbemutogatta a környék házait, hogy mi merre van, meg hogy van a szomszédságban egy árvaház, amit egy „Fehér Hölgy” épített. Kérdeztem, hogy mi lett a kecskével. „Hát levágták.” Megeszik? – kérdeztem. „Nem,  új házat építenek és feláldozták, hogy jó szerencséje legyen a háznak.” Hát jó – gondoltam – végül is ki akarná magára haragítani a fekete mágia szellemeit.

Délután elmentünk vásárolni. Gondoltam kiugrunk a legközelebbi kisboltba, de ehhez képest elmentünk Serrekundába, Gambia legnagyobb piacára. A tömegközlekedés úgy működik, hogy kiállsz a főútra, ahol taxit vagy kisbuszt lehet leinteni. A kisbusz 12 fős, és olcsó, a főbb útvonalakon mennek, a nagyobb csomópontoknál át kell szállni. Nincsenek megállók, jelzed, ha le akarsz szállni és megállnak. A sofőr csak vezet, minden kisbuszban van egy srác, aki a fel-le szállásért felelős és gyűjti a pénzt, ő az „aprantis” helyi nyelven. Nincs jegy, mindenki tudja, hogy 8dalasi egy út/fő, odaadják a pénzt, megkapják a visszajárót. Az ülések szűkösek, néha nagy csomagokkal, lavórokkal is felszállnak, de valahogy mindig megoldják. Kívülről kaotikusnak tűnhet, de működik, és nem kell rá annyit várni, mint az otthoni tömegközlekedésre. Menetrend nincs, minden busz akkor indul ha megtelik. A taxikon is legtöbbször osztoznak, aki egy irányba megy, egy taxiba ül, amig meg nem telik, itt abszolút működik a telekocsi, nincs pazarlás! A piacon az első állomás a pénzváltás volt, elsétáltunk egy helyre, ami szemmel láthatólag pénzváltó negyed volt. Haddy próbálta telefonon hívni a kontaktját, de nem vette fel, végül egy másik emberke leszólított minket, az ő pénzváltójába mentünk be. Szulejmán jobb árfolyamon váltott, mint a hivatalos, szóval beváltottam szinte minden pénzem. Az eurót félretetem Szenegálra, ott az a jobb, mert fix árfolyam van, és sok helyen el is fogadják, nem is feltétlenül kell váltani. Nagy bankjegyből alig volt pár, a pénzt 50 dalasikban kaptam meg, ami bő egy dollárnak felel meg, szóval óriás köteg pénzek voltak nálam, zavarba ejtően gazdagnak éreztem magam, percekig csak ültünk hárman és számoltuk a pénzt. A sérült bankjegyeket, amiről hiányzik a szám ki kell cseréltetni, mert az árusok nem fogadják el. Eltettem a pénzgurigákat és megindultunk vásárolni. Út közben találkoztunk Sarjoval, aztán elvittek egy szupermarketbe. A piac bodegái mellett az út túl oldalán egy légkondicionált üzlet volt, amit indiaiak visznek, „Itt van minden, ami nektek fehéreknek kell.” Bementünk, nem hagyták, hogy vigyem a kosarat, zavarba ejtő volt ekkora kisérettel bevásárolni. Miután kijöttünk, egy árusnál feltöltöttem a SIM kártyámat. Megmondod a számod, odaadod a pénzt, és megvárod amig megjön a jóváhagyó SMS, hogy a pénz a SIM kártyádon van. A SIM kártyához mindent külön aktiválni kell (telefonálást, adatforgalmat, hotspotot), illetve regisztrálni kell egy személyihez, vagy útlevélhez. Nekem két SIM kártyám van, mind kettő Sarjo nevén, ő beszélt az ügyfélszolgálattal is, ha valamit intézni kellett. Az úton vettünk még mangót, a drágábbat választottam, az nagyobb meg érettebb volt, 50 dalasiba került és 5 db nagy mangót kaptam érte. Miután hazaértünk megvacsoráztunk, én most is külön ettem, a bevásárolt alapanyagokból próbáltam valamit össze-szerencsétlenkedni, virslit sütöttem, meg valami rizslisztes indiai ételt vettem, amiből az első adagot kicsit elrontottam, de végül Haddy segített jól megcsinálni a lepényféleséget. Ment a TV, afrikai szappanoperák leginkább, némelyik angolul, de sok woloful és egyéb helyi nyelveken. Két gambiai tv csatorna van, a többi szenegál, nigériai, ghánai, stb. A reklámok meg a műsorok is nagyon viccesek, a legtöbb tiszta időutazás, 90’s eleje, meg kicsit giccses is. A sorozatok nagyon teátrálisak, kicsit a régi dél-amerikai szappanoperák hangulatát idézik, csak még jobban eltúlozva. Nem nagyon telik el úgy 5-10 másodpercnél több, hogy valaki ne lenne kiakadva. Vannak ázsiai sorozatok is, japán meg indiai volt eddig. A háziaknak egy indiai sorozat a kedvencük, hétköznap azt szokták nézni. Európai/amerikai filmek is mennek, de azokat soha nem nézik, így innen furcsa is, hogy azokban a filmekben mindenki fehér, vagy csak mutatóban van egy-két színes bőrű szereplő.