Talent Show
Kilenc körül ébredtem, nem túl
kipihenten, próbáltam egy kis menedéket találni az előző nap után. A kertben az
egyik fal melletti betonpadkára leterítettem a jógaszőnyegemet, ez a tiszta
felület már önmagában luxus volt a házban. Ide kitelepültem a laptopommal, egy
teával meg egy tál müzlivel. Dilfuza csak két órával később kelt fel, egy
teával meginvitáltam a szerény kis oázisba. Miután összeszedtük magunkat, beüzemeltem
a kis hangfalamat és nekiálltunk takarítani. Dilfuza az edényeket mosogatta el,
én a hűtőt kezdtem el kisuvickolni, volt rajta mit. A folyamat órákig tartott,
izzadtunk, látszott, hogy a padlóra már nem lesz idő. Sarjo telefonált, hogy
mit csinálunk, már délután volt. Mondtuk, hogy takarítunk, érezhetően nem
értette, hogy mégis mit kell nekünk takarítani, és hogy ők is dolgoznak a
színpadon a délutáni tehetségkutató versenyre. Kicsit úgy éreztem, hogy nekünk
is ott kéne lenni színpadot építeni, legalábbis ez az elvárás, de elhessegettem
ezt a gondolatot, nekünk fontosabb volt most, hogy élhető körülményeket
teremtsünk, akkor is, ha ezt ők nem értik. Közben eleredt az eső, mondhatni
szakadt, és az ajtón keresztül elkezdett befolyni a konyhába. A kajákat
kimentettük a földről, de a tűzhely meg a gázpalack továbbra is ott volt. Bekopogott
a szomszéd, aki egyben a főbérlőnk is, hogy megnézze jól vagyunk-e. Az ajtót
nyitva hagytuk, hirtelen bent volt még 2-3 ember, úgy éreztük az emberek megint
elöntötték a házat. Isha és Haddy később elmagyarázta, hogy itt az a szokás,
hogy ha valahol nyitva van az ajtó, bárki bemehet, és ránk mindenki kíváncsi,
szóval ha azt akarjuk, hogy békén hagyjanak minket, zárjuk be az ajtót. A
főbérlő ásott egy elvezetőt a víznek, hogy ne folyjon be a konyhába, egy
asszony meg feltörölte a vizet mire észbe kaptunk. Utána megköszöntük a
segítséget és kitessékeltük őket, ideje összeszednünk magunkat a
tehetségkutatóra. Vizespalackokból kicsit lelocsoltam magam zuhany gyanánt, meg
felöltöztünk, pár perc késéssel délután 4 után megérkeztünk a helyszínre. Alig
volt ott valaki, csak a szervezők közül páran.
Volt pár vendég, akik nélkül nem lehetett elkezdeni a programot. Amíg
vártunk, beszélgettünk az emberekkel, meg sétáltunk a környéken. A faluban
minden tele van állatokkal, bárányokkal, csirkékkel, kutyákkal, macskákkal,
szamarakkal, tehenekkel, de főleg kecskékkel. Az esős évszak miatt rengeteg a
zöld, az állatok szanaszét legelnek. Sajnos rengeteg a hulladék is, mert az
elszállítás nincs megoldva, az emberek kupacokba gyűjtik, és néha elégetik,
persze ez azt jelenti, hogy a földön mindenhol sodródik a szemét. Rengeteg a
mangó és baoab fa, még szoktuk az új tájat a sok zölddel, a városban csak a
hömpölygő autókat, embereket és szemetet láttuk, kecskék elszórva ott is
voltak, de ők a szemétdomb tetején csemegéztek.
A tehetségkutató verseny végül
majdnem két órás csúszással kezdődött, de ez itt nem volt túl nagy dráma, az
események akkor kezdődnek, amikor a fontos résztvevők megérkeznek. A programot
a szervezet rendezte, hogy pénzt gyűjtsenek, két bevételi forrás volt, az
eladott étel meg a belépő. Dilfuzát beültették a kajaárusokhoz, popcorn-t,
rákszirmot, ebbét (ez egy sós étel, piros csípős szósz hallal, általában
rizzsel eszik, itt kis nejlonzacskókban adták), meg valamilyen tejes-kókuszos
édességet árultak kis nejlonokba porciózva. Engem a bejárathoz állítottak, hogy
segítsek gyűjteni a pénzt a belépőhöz. Két ember szedte a pénzt, én gyűjtöttem.
Nagy naivan először egy szemüvegtokba akartam gyűjteni, ez azonnal kiderült,
hogy nem lesz elég, aztán Dilfuza odaadta a kistáskáját, de ez is kicsi volt,
végül egy gyerekhátizsákot vettem fel és ez órák alatt majdnem félig meg is
telt.
A műsort Sarjo vezette, különböző
műsorszámok voltak, tánc, dráma/komédia, vers, és ének. Az éneknél betették a
számot és az illető az eredetire énekelt rá, afféle karaoke, csak nem
akusztikus verzióval, és sok hamiskás előadóval, bár biztos én vagyok túl
kritikus. Volt szépségverseny is, a résztvevők egyforma ruhában indultak, a
legnagyobb komolysággal vonultak, a mikrofonba bemondták a nevüket és a rajtszámukat,
majd integetve levonultak a színpadról. Számomra talán ez a versenyszám volt a
legmókásabb, de biztos csak azért, mert a színi előadásokat nem értettem (,
pedig azokon a közönség nagyon jól mulatott). Egy ponton minket is felhívtak a
színpadra, ekkor átadtuk a falu focicsapatkapitányának a labdát, amit hoztunk,
meg a gyerekekre vigyázó asszonyoknak az édességeket, hogy szétosztogassák. A
nyalókák szára síp volt, ezért amikor minden gyerek elkezdett síponi, kicsit
megnehezedett Sarjo dolga a műsorvezetéssel és a fegyelmezéssel, rengeteg volt
a gyerek. Sokáig tartott a műsor, mi
10-11 körül elmentünk aludni. A zene persze elhallatszott a házunkig, meg volt
egy másik buli is, de egy áramszünet kisegített minket és elhallgatott az
összes zene-bona.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése