2018. 07. 18. Szerda

NEMA, Immigration Office, konyha-felszerelés, szuvenír

Későn keltünk, dél-egy körül elindultunk Sarjo-val a NEMA irodába (ez a mezőgazdasági minisztérium neve), itt dolgozik az egyik bátyja. Út közben láttunk egy keselyűt az egyik ház tetején, Dilfuza teljesen bezsongott, elkezdte fotózni, hogy megmutassa majd az apukájának, nagyon lelkes volt. Utána út közben elmeséltem neki, hogy első reggel feláldoztak egy kecskét (vagy bárányt) a kertben, és hogy aznap tele volt a kert keselyűkkel. „Igen-igen, állatokat Üzbegisztánban is fel szoktak áldozni, de ott nincsenek keselyűk.” Szóval szegény kecske élete smafu, csak az egzotikus nagy madarak helyi érdekességek. Megérkeztünk az irodába, itt lefénymásoltuk az útleveleinket és béreltünk egy autót (sofőrrel), amivel újból elmentünk Banjulba a bevándorlási irodába. A kukacoskodó tiszt most szerencsére nem volt ott, mindenki nagyon barátságos volt. Önkéntesként ingyenes tartózkodási engedélyt kértünk, de a kitöltendő papírért 200 Dalasit fizettünk fejenként. Le kellett adni az útlevél fénymásolatát és két igazolványképet, amit az iroda környékén kis kioszkokban több helyen meg lehet csináltatni 200 Dalasiért. A tartózkodási engedély egy évre szól, január elsejétől december 31-ig, ha valaki tovább akar maradni, januárban meg kell újítani, és decemberben mindenképpen lejár, tehát nekünk csak fél évre szól. Az egyetlen, ami hiányzott, az az illetékes emberke aláírása, ez persze el fog tartani pár napig, majd telefonálnak, és megint visszamegyünk, hogy lepecsételjék az útleveleket. A kocsit és a sofőrt időben vissza kellett juttatni az irodába, Banjulban nem volt időnk mászkálni. Leraktuk a kocsit és elindultunk, hogy bevásároljunk pár dolgot a faluba. Dilfuza készpénz nélkül érkezett, egy darab Maestro bankkártyával, akár melyik bankba mentünk be, nem fogadták el. VISA kártyával lehet leginkább boldogulni, de a legtöbb automatánál a maximális kézpénzfelvétel 4000 Dalasi (kb 23.000,- Ft.). Küzdelmes lesz így a pénzszerzés… Kicsit bosszantott, hogy ennyire nem tervezett előre, emiatt anyagilag rám volt utalva, fizettem a vásárlást, majd megadja később. Konyhai felszerelést vettünk, edényeket, evőeszközöket, dobozokat. Miután visszamentünk Haddy-hoz és megvacsoráztunk, odaadtuk a szuveníreket, amiket ajándékba hoztunk. Dilfuza egy kinyitható, egy darab fából faragott kis könyvtartót hozott meg egy csomag bonbon-t, én Szentendrén szereztem egy kézzel hímzett összehúzható zsemletartót, meg a reptéren paprikát és marciánt. Cukik voltak, örültek neki.

Dilfuza még nem volt a ház tetőteraszán, így felmentünk, hogy megmutassuk neki. Kellemes hűvös szellő volt. Haddy és Ismaela (a katona) jött fel velünk, mint mindig, a tetőterasz hangulata most is hosszas beszélgetésbe sodort minket. Beszéltünk a politikai helyzetről, Ismaela monda, hogy nem mondhat rosszat a főnökéről, de az kiderült a beszélgetésből, hogy az előző minisztert sokkal jobban kedvelték, állítólag sokat tett az országért. Amiket a nemzetközi hírekben olvastam, az alapján kemény diktátor volt, és nagyon negatív híreket találtam róla, ehhez képest ők az ellenkezőjét mesélték. Az új elnökkel nincsenek nagyon kibékülve, nem igazán csinál új dolgokat és pár régi jót is megszüntetett, például az ingyenes oktatást, emiatt az emberek többsége nem tud egyetemre menni. A másik amire panaszkodtak az új elnökkel kapcsolatban, hogy mióta hatalomra került, nagyon felerősödött a „tribalizáció”, azaz a törzseket egymás ellen hergeli, származás alapján megkülönböztetik az embereket. A régi elnökről azt mondták kemény kezű volt ugyan, de mindenkivel egyenlően, és nem tett különbséget a törzsek között.