Dilfuza érkezése
Kedden jó későn ébredtem a
hajnalig tartó munka után, és egész nap ki se mozdultam a házból. Haddy és Isha
ruhát mostak, és megkérdeztem, hogy én is moshatok-e. Ragaszkodtak hozzá, hogy
kimossák a ruháim, hiába próbáltam győzködni őket, hogy segíthessek legalább.
Az igazat megvallva kettőnél több ember amúgy sem fért be a fürdőszobába,
hagytam magam. Együtt mentünk fel teregetni, persze a munka nagy részét ők
csinálták meg. Ibrahim is feljött, szaladgált, az anyja meg kiabált, amikor túl
közel ment az alacsony korláthoz. A tetőn három férfi ült kint, ebédeltek. Az
étel egy nagy fémtálban volt középen a földön. Rizst ettek csirkével.
Köszöntünk egymásnak, és invitáltak, hogy üljek le hozzájuk, odamentem, adtak
egy kis dobozt szék gyanánt. Székeket
nem nagyon használnak, az ételt általában a földön tálalják, így alacsonyan
ülni praktikusabb. Gyakori, hogy kerek műanyag dobozokat használnak székként,
amiben korábban ketchup, majonéz, vagy egyéb étel volt. Bemutatkoztunk
egymásnak, megkínáltak étellel, nem voltam éhes, de nem akartam udvariatlan
lenni, elfogadtam. Mutatták hogyan kell kézzel enni a rizst, a felső
ujjperceket behajlítva kanálféleséget formáztak a kezükből, vettek egy marék
rizst, és egyetlen nagy falattal bekanalazták úgy, hogy az ujjaikat is a
szájukba vették. Próbáltam utánozni a mozdulatot, de úgy éreztem szanaszét
szórom a rizst. Megköszöntem a vendéglátást és elbúcsúztam. Haddy-val még fent
maradtunk a teraszon, ott általában a szellő miatt friss volt a levegő, és itt
mindig hosszabban beszélgettünk. Mesélt a vállalkozásáról, hogy hogyan
dolgoztak más farmokon, meg a szervezet farmjáról, hogy előző évben babot
ültettek, de rossz volt a mag és semmit nem tudtak aratni. Délután elkezdtem
írni az útinaplót, mert képtelenség mindenkinek egyesével elmesélni, hogy mi
történik velem. Persze laptopon még semmilyen internetet nem tudtam használni,
és ha tudtam volna, akkor is elég drága lett volna feltölteni, szóval kérdéses,
hogy mikor és hogyan fogom tudni megosztani a naplót, és egyáltalán elolvassa-e
valaki, de legalább magamnak meglesznek a sztorik. Szépen lassan beesteledett,
hajnali egykor mentünk Dilfuzáért a reptérre. A szervezetben mindent együtt
csinálnak, még ilyen későn is mindenki jött, akinek másnap nem volt korán
reggel munkája. Haddy szomszédja volt a sofőrünk, Moa. Dilfuza eredetileg
vasárnap éjjel érkezett volna, de a légitársaság miatt lekéste a csatlakozást
és két napra Casablancában ragadt a reptéren. Mivel nem volt vízuma Marokkóba,
se a bőröndjét nem adták ki, és a reptérről sem mehetett ki. A kézipoggyászában
nem volt tisztálkodószer, fogkefe vagy váltóruha, nem volt felkészülve
ilyesmire, szerintem benne fel sem merült, hogy a poggyászát elhagyhatják és
napokra vagy hetekre ruha és maláriagyógyszer nélkül marad. Casablankán jó
erősen dübörgött a légkondi, pulcsija sem volt, és 20 óra után kapott egy
reptéri „hotelszobát”, amit valószínűleg évek óta nem takarítottak, pici és
koszos volt. Moá-nak nem írtunk vasárnap, hogy Dilfuza lekéste a gépet, szegény
hajnalig virrasztott. Kedden Dilfuza írt, hogy fent van a gépen, és éjjel érkezik. A reptérre jött
velünk Ibrahim is, elég aktív kis kölyök, és a szülők sem aggódnak túl sokat a gyerek
miatt, addig van ébren, amíg ők, nem zavarják el este 9-10-kor aludni. Simán
átsétált a kordonokon, úgy kellett visszahalászni a biztonsági vonalak mögül.
Sokat vártunk, de végül Dilfuza megérkezett, közösen elmenünk Haddy-hoz, ott a
többiek elbúcsúztak, és elvonultunk aludni. Bár egy nagy franciaágyunk volt, nem
tudtam, hogy fogunk elférni a szúnyogháló alatt. Persze megoldottuk,
összehúztuk magunkat meg kicsit kilógott a lábunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése