NEMA, Immigration Office, konyha-felszerelés, szuvenír
Későn keltünk, dél-egy körül
elindultunk Sarjo-val a NEMA irodába (ez a mezőgazdasági minisztérium neve),
itt dolgozik az egyik bátyja. Út közben láttunk egy keselyűt az egyik ház
tetején, Dilfuza teljesen bezsongott, elkezdte fotózni, hogy megmutassa majd az
apukájának, nagyon lelkes volt. Utána út közben elmeséltem neki, hogy első
reggel feláldoztak egy kecskét (vagy bárányt) a kertben, és hogy aznap tele
volt a kert keselyűkkel. „Igen-igen,
állatokat Üzbegisztánban is fel szoktak áldozni, de ott nincsenek keselyűk.” Szóval
szegény kecske élete smafu, csak az egzotikus nagy madarak helyi érdekességek.
Megérkeztünk az irodába, itt lefénymásoltuk az útleveleinket és béreltünk egy
autót (sofőrrel), amivel újból elmentünk Banjulba a bevándorlási irodába. A
kukacoskodó tiszt most szerencsére nem volt ott, mindenki nagyon barátságos
volt. Önkéntesként ingyenes
tartózkodási engedélyt kértünk, de a kitöltendő papírért 200 Dalasit fizettünk
fejenként. Le kellett adni az útlevél fénymásolatát és két igazolványképet,
amit az iroda környékén kis kioszkokban több helyen meg lehet csináltatni 200
Dalasiért. A tartózkodási engedély egy évre szól, január elsejétől december
31-ig, ha valaki tovább akar maradni, januárban meg kell újítani, és
decemberben mindenképpen lejár, tehát nekünk csak fél évre szól. Az
egyetlen, ami hiányzott, az az illetékes emberke aláírása, ez persze el fog
tartani pár napig, majd telefonálnak, és megint visszamegyünk, hogy
lepecsételjék az útleveleket. A kocsit és a sofőrt időben vissza kellett
juttatni az irodába, Banjulban nem volt időnk mászkálni. Leraktuk a kocsit és
elindultunk, hogy bevásároljunk pár dolgot a faluba. Dilfuza készpénz nélkül
érkezett, egy darab Maestro bankkártyával, akár melyik bankba mentünk be, nem
fogadták el. VISA kártyával
lehet leginkább boldogulni, de a legtöbb automatánál a maximális
kézpénzfelvétel 4000 Dalasi (kb 23.000,- Ft.). Küzdelmes lesz így a
pénzszerzés… Kicsit bosszantott, hogy ennyire nem tervezett előre, emiatt
anyagilag rám volt utalva, fizettem a vásárlást, majd megadja később. Konyhai
felszerelést vettünk, edényeket, evőeszközöket, dobozokat. Miután visszamentünk
Haddy-hoz és megvacsoráztunk, odaadtuk a szuveníreket, amiket ajándékba
hoztunk. Dilfuza egy kinyitható, egy darab fából faragott kis könyvtartót
hozott meg egy csomag bonbon-t, én Szentendrén szereztem egy kézzel hímzett
összehúzható zsemletartót, meg a reptéren paprikát és marciánt. Cukik voltak,
örültek neki.
Dilfuza még nem volt a ház
tetőteraszán, így felmentünk, hogy megmutassuk neki. Kellemes hűvös szellő
volt. Haddy és Ismaela (a katona) jött fel velünk, mint mindig, a tetőterasz
hangulata most is hosszas beszélgetésbe sodort minket. Beszéltünk a politikai
helyzetről, Ismaela monda, hogy nem mondhat rosszat a főnökéről, de az kiderült
a beszélgetésből, hogy az előző minisztert sokkal jobban kedvelték, állítólag
sokat tett az országért. Amiket a nemzetközi hírekben olvastam, az alapján
kemény diktátor volt, és nagyon negatív híreket találtam róla, ehhez képest ők
az ellenkezőjét mesélték. Az új elnökkel nincsenek nagyon kibékülve, nem igazán
csinál új dolgokat és pár régi jót is megszüntetett, például az ingyenes
oktatást, emiatt az emberek többsége nem tud egyetemre menni. A másik amire
panaszkodtak az új elnökkel kapcsolatban, hogy mióta hatalomra került, nagyon
felerősödött a „tribalizáció”, azaz a törzseket egymás ellen hergeli, származás
alapján megkülönböztetik az embereket. A régi elnökről azt mondták kemény kezű
volt ugyan, de mindenkivel egyenlően, és nem tett különbséget a törzsek között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése